CRM Guru

CRM Guru

Bemutatás

A CRM Guru program használnató feladotok kiadására, delegálására s azok számonkérésére. Nyugodtam kiadhat kollégáinak feladatokat, megnézheti hogy el végezték-e láthatja a cégében folyó ügymenetet miközben Ön éppen nyaral.

Korlátlan ügyfél rögzítés

Nincs korlátozva a rögzíthető ügyfelek száma, mint sok más CRM szoftver esetében. Korlátlanul hozhat létre ügyfeleket, eseményeket, naptári bejegyzéseket, kontakt személyeket és még megannyi más tartalmat.

Felhős rendszer

A felhős rendszernek köszönhetően bármikor bárhonnan elérheti az adatait, akár az autóból, akár tárgyalás előtt közvetlenül. Amikor beszélt egy ügyféllel, akkor azt egyből tudja rögzíteni az adatbázisba (internetkapcsolat szükséges).

Több platformon

A CRM programunk több eszközről is elérhető: futtatható Windows rendszerű gépeken és Windows rendszerű okos készülékeken, Macintosh-ról (Windows emulátorral). Ezenfelül elérhető egy teljesen böngésző alapú CRM rendszer is.

Rendkívül egyszer? az SMS küldés a CRM rendszerb?l Megtartani, és minél inkább elégedetté tenni a meglévő ügyfeleinket, új ügyfeleket szerezni, majd őket is elégedetté tenni.

Egy vállalt ereje az ügyfelekben rejlik. Hiába van a legjobb minőségű árunk, hiába mi nyújtjuk a legjobb szolgáltatást, minőséget, stb, ha nincs rá kereslet, nincs elég ügyfelünk.

Ezen célokat úgy érhetjük el, ha minél több információval rendelkezünk az ügyfeleinkről.

És ami még ennél is fontosabb, az az, hogy ezek az információk elérhetőek és áttekinthetőek legyenek mindazok számára, akik az ügyfelekkel kapcsolatba kerülnek. Egy bizonyos cégméret és ügyfélszám felett szükségessé válik egy CRM szoftver rendszer használata, ami egyszerre támogatja az értékesítési- és marketing tevékenységet, illetve a meglévő ügyfélkapcsolatok utánkövetését. Ezen felül nemcsak az új ügyféllehetőségek kezelését javítja, hanem a megrendelések kezelésének hatékonyabbá tételével az árbevétel növelésében is segítséget nyújt.

Magyarországon a termékek és szolgáltatások skálája igen széles, ahhoz, hogy megkülönböztessék magukat versenytársaiktól, magasabb szinten kell ügyfélkezelésüket megvalósítani. A kiemelt ügyfélként való kezelés mára a megrendelők természetes elvárása lett. A vállalatoktól egyre nagyobb erőfeszítést igényel az új ügyfelek megszerzése, és leginkább a régi ügyfelek megtartása. A meglévő ügyfélink hosszú távú megtartásában nyújt hathatós segítséget CRM rendszerünk.

CRM Guru
CRM Guru
CRM Guru

Árazás

Árkategória:
Konstrukciók:
Platform:
Cégméret: Nincs információ
Ajánlás
0%
Használat
0%
Ár-érték arány
0%
Ügyfélszolgálat
0%
Funkcionalitás
0%
0.0 / 5
5.0
0%
(0)
4.0
0%
(0)
3.0
0%
(0)
2.0
0%
(0)
1.0
0%
(0)

Kapcsolódó kategóriák