Bemutatás

Az esettanulmányok fejezetben leírt példa alapján szinte minden kerekedői és termelői területen megfelelő szoftveres támogatást tudunk biztosítani a SZÁMADÓ termékünkkel.
A bevezetés minden esetben a munka felmérésével, a specifikáció elkészítésével kezdődik. Ez a mindkét fél által többször megbeszélt, átolvasott, és a végén elfogadott alapdokumentum lesz a kivitelezés kézikönyve, és a teljesítés ellenőrzésekor az ellenőrző támpont. A leírtaknak kell megvalósulni. Ezek a projektek a jelentős tudásanyaggal rendelkező SZÁMADÓ szoftverrendszerre épülnek oly módon, hogy az egyedi, helyi igények alapján készítendő fejlesztések is ebbe az alaprendszerbe integrálódnak oly módon, hogy ezeket más ügyfelek nem érhetik el. Ennek a jelentősége majd később ott jelentkezik, amikor az verzióváltások történnek, e technikának köszönhetően gyorsabban, úgy, hogy a saját menüpontok is frissülnek.
Ezek a projektek a feladat nagyságától függően legalább 3 hónaposak, de többnyire ennél hosszabb ideig tartanak, nem ritka a fél - egy éves kivitelezés sem.
Mivel a SZÁMADÓ rendszer megfelelő alapokkal rendelkezik úgy a gyártási terület kiszolgálásához, mint a kereskedői tevékenység kiszolgálásához (beleértve speciális kereskedelmi tevékenységeket is, mint pl. növényvédő forgalmazás, integrációs tevékenységgel, stb.) , így a felhasználók széles körét képesek vagyunk megfelelő szoftveres megoldással támogatni.
Projektmérnökeink, szoftverfejlesztőink többségével több, mint 10 (esetenként 20) éve dolgozunk együtt, cégünk kollektív tudása ennek sokéves gyakorlatnak köszönhetően nagyon színvonalas, és magasszintű.
Számadó
Számadó
Számadó
Számadó

Árazás

Árkategória:
Konstrukciók:
  • Licensz vásárlás (öröklicensz) - 2 800 000Ft-tól, egyszeri
Platform:
Cégméret: KisKözép
Ajánlás
0%
Használat
0%
Ár-érték arány
0%
Ügyfélszolgálat
0%
Funkcionalitás
0%
0.0 / 5
5.0
0%
(0)
4.0
0%
(0)
3.0
0%
(0)
2.0
0%
(0)
1.0
0%
(0)

Kapcsolódó kategóriák