e-Management Controlling Kft. bemutatása

Az e-Management Controlling Kft. menedzsmentje 2010. évi megalakulásakor azt a célt tűzte ki, hogy tevékenységével hozzájáruljon a kis- és középvállalkozások gazdasági súlyának, illetve szerepének megerősítéséhez, a vállalkozások és munkavállalók helyben maradásához, a fenntartható gazdálkodáshoz. Társaságunk tagja a 3D Kreatív Innovációs Klaszternek, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE), illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetség (VOSZ) Békés megyei szervezetének, melyek a cég működését támogatják annak érdekében, hogy partnereink számára képessé váljunk a folyamatos és professzionális szintű szakmai szolgáltatás nyújtására. Cégünk támogatni kívánja működésével azon kkv partnereit, akiknek fontos, hogy naprakész információkkal rendelkezzenek tevékenységük eredményéről és hatékonyságáról, a jövőbeni fejlesztéseik finanszírozási lehetőségeiről, a döntéseik megalapozottságáról, továbbá akik szisztematikusan kívánják figyelni, karbantartani és fejleszteni a humánerőforrásaikat. A visszatérítendő és a vissza nem térítendő támogatások hatékonyabb lehívásának és felhasználásának érdekében szerződésben állunk az OTP Bank Nyrt.-vel és a Groupama Biztosító Zrt.-vel, akiknek termékeivel biztosíthatók és kiküszöbölhetők a fejlesztések likviditási, biztosítéki problémái. Cégünk tagjai és munkatársai közel tízéves munkakapcsolatban állnak az Alcedo IT Solutions Kft. (székhely: 5600 Békéscsaba, Szegfű u. 111.; adószám: 24262262-2-04) alapítóival és menedzsmentjével, továbbá 2013-tól végezzük konzorciumi együttműködésben egyedi vállalat- és termelésirányítási rendszerek kialakítását és bevezetését ügyfeleink számára. Az Alcedo IT Solutions Kft. menedzsmentje aktív szereplője annak a tudományos együttműködésnek, amely a Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Üzleti Intelligencia Tudományos Műhelyében folyik. A fejlesztői és szakértői team közel másfél évtizedes szakmai kompetenciával bír a vállalati szoftverfejlesztés és bevezetés területén. A folyamatos továbbképzésekkel biztosítottak a legújabb mobiltechnológiák alkalmazása a vállalati- és termelésirányítási rendszerek részeként, illetve különálló mobil üzleti applikációként. Konzorciumi tevékenységünk kiterjed a Vállalati Információs Rendszerek, így ellátási-lánc menedzsment, logisztika, termelésirányítási-, dokumentum- menedzsment rendszerek egyedi kialakításán és bevezetésén túl a Mobil Üzleti Applikációk, így e-kereskedelmi alkalmazások, csoportmunka, vezetői döntéstámogatói megoldások kivitelezésére is. Továbbá Vállalati Portál Megoldásaink keretében biztosítjuk az internetes publikálást és tudásmegosztást, tartalom és dokumentumkezelést, vállalati alkalmazás integrációt. Konzorciumi kompetenciáink felölelik mind az okleveles gazdaságinformatikusi, szoftverfejlesztői, informatikus (szak)oktatói, műszaki menedzseri, jogi-, közgazdasági-, regisztrált mérlegképes könyvelői- és közbeszerzési referensi végzettségeket, ismereteket. Konzorciumunk rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek segítségével globálisan átlátva támogathatjuk szerződött partnereinket a vállalati folyamatmenedzsment területen. Ezért proaktívan, így problémamentesen cselekszünk és dolgozunk. Missziónk, hogy üzleti megoldásokat adjunk ügyfeleinknek, akik azokkal élve értéket teremtenek és hoznak létre. „Nálunk az ügyfél nem vevő, hanem stratégiai partner!” cégfilozófiánk kifejezi, hogy hosszú távon kívánunk partnereink sikereiben osztozni. Ez megköveteli tőlünk a minőségi, szakmai és rugalmas munkavégzést. Büszkék vagyunk arra, hogy amely vállalkozás ügyfelünkké vált, az partnerünk is maradt. Következésképpen fő marketingeszközünk az ajánlás. Kiemelten fontos számunkra, hogy ügyfeleink sikeresek legyenek, és folyamatos fejlődést mutassanak, mert általuk vagyunk mi is képesek a továbbfejlődésre. Feladatunk ellátásában nem jelent fizikai akadályt a földrajzi távolság sem. Munkánk jelentős része elvégezhető online (internet, telefon), míg a helyszíni műhelymunkák, rendszerbevezetés vonatkozásában biztosított a személygépjármű használata annak érdekében, hogy fizikailag is jelen lehessünk. Előnyünk, hogy társaságunknál nem recepciós vagy adminisztrátor lesz a kapcsolattartója, hanem a konzorciumi menedzsment tagja. További tevékenységeink: - pályázatírás és projektmenedzsment - könyvviteli szolgáltatásnyújtás - kontrolling – döntéstámogatás, pénzügyi és üzletviteli tanácsadás - személyi- és életvezetési tanácsadás, pszichológia-oktatás

InfoGrid Cloud

InfoGrid Cloud

    (0)

A felhőalapú vállalatirányítási rendszer (ERP) építőanyagok kiskereskedelmére specializálódott mikro-, kis- és...

InfoGrid

InfoGrid

    (0)

Az InfoGrid kereskedelmi, termelési, gyártási és feldolgozóipari tevékenységet folytató kkv-nak nyújt támogatá...