HYPERTEAM Kft. bemutatása

A HyperTeam Üzleti és Informatikai Tanácsadó Kft. dinamikusan fejlődő, magyar alapítású és tulajdonú tanácsadó cég, mely több mint 10 éves múlttal rendelkezik. Legfőbb célunk, hogy Ügyfeleinknél feltárjuk a működésben rejlő rejtett tartalékokat és a tényleges ügyfélértéket szállító folyamatvagyont értékteremtő eszközként partnereink kezébe adjuk. Ügyfeleinknek olyan szolgáltatásokat kínálunk, amelyek cégre szabottan támogatják a szervezet működését, legyen szó akár a vállalat működési folyamatainak felméréséről és optimalizálásáról, vagy egyedileg fejlesztett, SharePoint alapú szoftverekről, mint amilyen a CRM, vagy a projektmenedzsmentet és csoportmunkát támogató PM Toolbox rendszer. Szakembereink elkötelezettek a folyamatközpontú üzleti gondolkodás, a folyamatok állandó fejlesztése, az eredményközpontú folyamatmenedzsment és ezek legkorszerűbb informatikai támogatással való megvalósítása mellett. Megalakulásunk óta mindig kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a piacot egy lépéssel megelőzve úttörők legyünk az új technológiák, trendek, módszertanok, eszközök bevezetésében és alkalmazásában. Ennek érdekében folyamatosan tanulunk, fejlesztjük tudásunkat és kutatjuk a külföldi legújabb trendeket, hogy ezt beépítve munkánkba tényleges versenyelőnyt jelentő szolgáltatást nyújthassunk Ügyfeleinknek. Mindezt alátámasztandó, az elmúlt egy évtizedben közel száz külföldi konferencián és más szakmai rendezvényen vettünk részt, melynek pozitív hatása egyértelműen érezhető szakmai gondolkodásunkban, stratégiánkban, törekvéseinkben. Mindezen tudást adaptálva képesek vagyunk gyorsan és innovatívan reagálni az ügyféligényekre, számos esetben olyan ötletekkel, javaslatokkal, mellyel egyedülálló megoldást nyújtunk. Folyamatfejlesztési projektjeinkben az elmúlt években olyan vezető szoftverekkel dolgozunk, melyek közül elmondható, hogy az egyiknek egész Magyarországon, de akár a Kelet-európai régióban is mi vagyunk a kiemelkedő szakértői, jelentős megoldási előnyt kínálva ezáltal Ügyfeleinknek hasonló profillal működő versenytársainkhoz képest. Büszkén mondhatjuk el, hogy az elmúlt években Magyarország legnagyobb vállalatait támogattuk munkánkkal, a pénzintézetektől kezdve a gyógyszeripari, az állami intézményeken át gyártó-termelő és szolgáltató szektorban egyaránt. Először az Európai, majd a tengerentúli (Egyesült Államok) piacra lépés és terjeszkedés is szerepet kapott stratégiánkban. Ennek érdekében jelentős partneri kapcsolatokat ápolunk a környező országokban működő olyan vállalatokkal, melyekről elmondható, hogy szakmai kompetenciáink tökéletesen kiegészítik egymást.

HyperTeam

HyperTeam

    (0)

Az integrált információs rendszer infoMátrix és CRM modulokból épül fel. A két megoldás szinergiájából egy oly...